Loading...

MKÖ2023 – eredményhirdetés

2023.01.10.


Kosztrihán Dávid, az MKÖ osztályvezetője, PIB elnöke ad tájékoztatást a felvételi eljárás részleteiről és az eredményhirdetésről:

„A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamának kiválasztási eljárása a mai nappal lezárult. Az utóbbi hetekben mintegy négyszeres túljelentkezés mellett 239 fő kezdte meg a felvételi eljárást, közülük 161 főt hallgatott meg személyesen a felvételi bizottság.

Hasonlóan az előző évekhez, idén is rendkívül színes szakmai hátterű fiatalokkal találkozhattunk az interjúk során. Jelentkezőink átlagéletkora 25 év (a legfiatalabb jelentkező 21 éves) legtöbben az ELTE-ről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a Corvinus Egyetemről és a Pázmány Péter Katolikus egyetemről érkeztek, de népszerűek voltunk a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak körében is.

Az interjúkon nemzetközi kapcsolatok szakértők, biztonság- és védelempolitika szakértők, jogászok, közgazdászok, bölcsészek, államtudományi és közigazgatás-szervező szakos fiatalok mutatkoztak be, de találkozhattunk biológussal, pedagógussal, dietetikussal, geográfussal, teológussal, villamosmérnökkel, sportszervezővel, színművésszel, illetve viselkedéselemzővel.

Büszkék vagyunk arra, hogy többen külföldi tanulmányaikat követően, külföldön szerzett tudással és tapasztalattal jelentkeztek az MKÖ-be, illetve olyan különleges nyelvtudást hoznak a programba, mint a finn, kínai, koreai, japán, olasz, orosz, portugál, vagy újperzsa.

A legnépszerűbb tárca idén is a Miniszterelnökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium volt, de kiemelt érdeklődés övezte a Honvédelmi Minisztériumot, valamint a kulturális és innovációs tárcát.

Az interjúkon a fiatalok személyes és szakmai ambíciói mellett a saját szakterületükön megszerzett tudást vizsgáltuk. Az MKÖ felvételi bizottságának munkáját kabinetfőnökök, főosztályvezetők és osztályvezetők támogatták, akik számos a munkahelyen is tapasztalható szituációs gyakorlattal tették izgalmasabbá a meghallgatásokat, illetve tesztelték a jelentkezőket.

A 161 interjút követően a Felvételi Bizottság döntött, kiválasztottuk a 60 legjobb jelentkezőt, illetve összeállítottuk a várólistát. Rövidesen e-mailben értesítjük a 2023. év MKÖ-seit, a bejutók pedig rövidesen megismerhetik jövendőbeli kollégáikat, mentoraikat és nem utolsó sorban egymást.

Izgatottan várjuk a közös munkát!”

A felvétel az MKÖ Facebook oldalán tekinthető meg: https://fb.watch/hYXlWgh9j4/